Régi írások Borszékről -- vissza

Csataghi: Borszék In: Hazánk s a Külföld. július 23-án. 1868. Negyedik évi folyam. 30. szám. Magyarországi fürdők. XI. Borszék.

Erdély vadregényes szépségeinek egyik legmeglepőbbikéhez vezetem a nyájas olvasót. Ha csupán aesthetikai éldeleteket óhajtana is, eléggé kárpótolva lesz fáradtsága s netalán költekezése az idény itt töltésében. Ki bús kedélyű, nyomott hangulatú, szórakozás után vágyó természetbarát, vagy megrendült egészségű s testben, lélekben üdülés után sóvárg, ide meneküljön az ős források tövébe, hol a virág illatában balzsamot, az élenyteljes lég beszívásában színt és alakot, a vízben felgyöngyöző gyógy-vegyből reményt és az élethez új akaratot nyer szemlátomást épülő voltában. Hány félszeg, nyomorult, kimerült, kiélt távozék halálkodása megsokszorozása közepett e székely fürdőből nyugodt szívvel bánatosan elhagyott tűzhelyéhez, édes övéihez.
A nagy hírnévre jutott áldott forrás meg is érdemli megemlékezésünket, hogy ez által némelyeket megbarátkoztassunk vonzó képével. Nem tartóztatom tehát föl olvasóimat.
Borszék Gyergyóban fekszik. Sűrű erdőkön át öt óra alatt juthatni a hely színére Ditró községéből. Az út, melyet 1820-ban b. Novák ezredes csináltatott, a kis kapaszkodást igénylő Tilalmas tetőn át az annyi szépséggel dús Orotva völgyébe vezet, hol a vígan csörtető Taszó patakának moraja közé hatalmasan vegyül be az éneklő madarak ezernemű trillája, s a lenge szélben ingadozó, évszázakat látott bükk és fenyő-sudarak lombkoronájának halk susogása. A vadságában oly magasztosan szelíd érzelmekre keltő völgyszorulatban egymástól nem messze fekvő két csárda megállapodásra készteti a faunok és szilfidek hazájában örömest mélázó idegent, habár a nyomorú lőre kihajtásakor, melyet olcsó pénzért mértek, legalább nekem, Vörösmartyt hallja megszólalni ajkain amaz ismert fogcsikorgató vigasztalásban:
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk…
Ellenállhatatlan kíváncsiság tör ki a kebelből: fölgöndolásán a legszebb kilátások egyike közelségének mely a másfél órányira 3984 láb tengerfölötti magasságban előttünk fölmeredő Köresz tetőről kínálkozik; itt is van egy fogadóforma. Innen már látjuk a távol ködének fénnyel átszőtt palástjában Borszéket, mint tekint le rá jégszemével a vén Cibles, a csillámpalával és syenittel gazdag Piritskének e testvére.
A kacskaringós lejtőn jó öreg óra alatt Alsó-Borszéken vagyunk, a Fűvölgyben, hol legelőször is a köveket morzsoló malom zúgása, s az 1807-ben Zimmethausen által épített üveghutának Csalósarkon fölmáglyázott füsthegye vonják magukra tekintetünket. Alsó-Borszéken ballra, nyugat-éjszaknak menve emelkedünk ki a természet által gondosan elrejtett Felső-Borszékre, mely éppen ezen magas titkolózásában (2385 láb magasan lévén a tenger fölött) nyújt megnyugtatást az alant elégedetlenkedni kezdőknek. Jól mondja tehát Kőváry: "Borszék kis falu nagy épületekkel, egy elrejtezett remeteség, táncterem, kártyaasztallal, Pest, Kolozsvár legízletesb divatcikksátraival… Borszék egy zöldben rendezett színpad, saisonja valódi zöld farsang."
A Borszéket dél-éjszak irányban hosszan metsző széles utca két felén vannak az aristokratikus házak, melyek építésében az egymással vetekedő ditrói és szárhegyi birtokosok elég jelét adták finomabb ízlésüknek.
Legnagyobb épülete az emeletes Mélik-féle ház; utána a tulajdonos két közöség által a töltőház raktára fölé emelt társalgó és táncterem. A lakok meglehetős drágák; 20 arany a szebb épületekben kettős szobáért a díj egy idényre. A fürdő-saison július, augusztus, néha szeptember is. Van néhány vendége, ki október végéig is kitűri, de az állhatatos példa mégsem igen vonz. A gyógyhasználat ivás és fürdésben áll. Ivókútjai közül nevezetesebbek: A főkút, Lászlóforrás, erdei kút. A főkútnál töltik a világhírű borszéki vizet, melyet kötött szénsava miatt az egyenlítő alatt is romlatlan állapotban szállíthatni át. Az elárusítandó víznek kupáját (pint) 3 kért adják, 9 kr a hozzávaló üveg. A csikszéki székelyek egy része ennek elszállításából él, s fizetgeti adóját. Éven át közel kétmillió üveget töltenek meg, mi 60000 forintot képvisel o. értékben. Dacára ez óriási számnak, néha kiürülnek a raktárak. A főkút és Lászlóforrás vizét isszák a leginkább. Az erdei kút erősebb kéntartalma miatt nem oly használt.
Fürdői: a Lobogó, Sáros, Lázár.
A Lobogó, leghidegebb valamennyi nevezetes fürdő közt; hőmérséklete +70 Reamur szerint.
A test melege +20 R.-re száll le benne; de fürdés után még magasabb lesz az előbbinél a test visszanyert melege; a gyöngébb idegzetűek öltözködés közben majd kivacogják fogaikat. Ha megbarátkozott vele az ember, alig várja, hogy a kerekszék tetején díszeskedő gloriethez mehessen, a nyughelyekkel ellátott műsétányon. A Lobogónak két tükre van; a kisebb egy fokkal melegebb. A ki 15-20 percig bennük mer ülni, megbámulják. Legkedvesebb hideg fürdő a Sáros; kristálytiszta vize vörösre marja a testet. Ez 90 R. szerint. Legkisebb tükrű az úgynevezett Lázár, 80 R., néha azonban 10 fokra is fölhág. A hideg fürdőért 10 krt kell fizetni, ezért fürdőruhát is adnak, nem mint Tusnádon, ahol a lepedőért is külön kell fizetni. Meleg fürdőt a Lobogó vizéből használhatni; ez 35 kr. Sajnos, hogy föl kell említenem azt a szokatlan zajoskodást, mely Borszéken különösen a Lobogónál örökös, s az ottani szolgaszemélyzet mosdatlan káromlásából s paraszt, fegyelmetlen viselkedéséből úgy kirí.
A zene s fürdődíj magasabb a tusnádinál, de többet ér. Tusnádnak, úgy mint Borszéknek csakis a Brassóból Gyergyószentmiklósig vezetendő vasútág kiépítésében van érdemleges jövője biztosítva.
Az említett műsétányon kívül van egy csinos út, ki a fenyvesbe, s két, fákkal rendezetten beültetett járda.
A zene reggel 6-8-ig, du. 5-7-ig játszik.
Borszék ivóvize a főkútban, mint mondják, vesztett régi jóságából azáltal, hogy 1823-ban belecsapott a villám, s 1837-ben édes vizerek fakadtak volna benne. Különben nem mély helyről tör elő.
Vegyrészeit ezek alkotják: szénsavas szikéleg, keseréleg, vasélecs, hamhalvag, szikhalvag, timföld, kovasav, tiszta szénsav, s más álladékok.
A víznek természetes hidegsége, s nagy mennyiségű szénsava levén túlnyomó, következő betegségekben hasznos: az emésztő szervek kórállapotaiban; májdagokban; az epekészítési rendetlenségekben; a bélhuzam lassú elválasztásában; aranyeres dugulásokban; idült hörghurutban; kezdődő gümőkorban; hólyaghurutban; az ivarszervek bizonyos bajaiban; sápkór-, lázvegy-, görvélykór, köszvény-, csúz-, s több effélében.
Legerősebben hatnak e fürdők az anyagcserére; noha holmi keményítő hatását föl nem ismerni lehetetlen.
Tanácsos megérkezéskor rögtön a fürdőorvos utasításait kérni. A vendégeket két vendéglő látja el a szükségesekkel; lehet privát konyhát is tartani, mert majorság- s zöldségben szükséget nem szenvednek. Gyümölcs és marhahús is nagy mennyiségben van örökké.
Minden héten bált rendeznek, nagyszerű majálisokat tartanak, a király születése és sz. István király napján kivilágítanak, mozsarakkal lődöznek, rakétákat bocsátanak. Magyarország szent királya ünnepét azonfelül mint rendkívüli ünnepet ülik meg.
Van gyönyörű kis kápolnája, melyet gr. Lázár László, volt kancellár építtetett, kinek Borszék körüli érdemei dicséretesek.
A fürdő különben Gyergyó-Ditró és Szárhegy közönségnek tulajdona, kiknek évenkint 32,000 forintot fizetnek érte o. értékben.
Kár, hogy Borszék jó hírnevét némelyek oly kiszámított rafinériával igyekeznek megrontani, s maguk a vizével kereskedők is sokat csalnak e név segélyével. Magam is pirongattam egy székely-atyafit, midőn a borszékinek mondott üveget szemei előtt fölbontván, állításomat bűzhödt, petyhüdt vizének megitatásával igazolám.
Szép kirándulásokat tehetni környékén, az Erdélyben legmagasabban lakott hegységbe: Bélborba; itt is vannak borvíz források, jobbak a borszékinél. Nemkülönben Tölgyesre, hol a Beszterce vize fölött a Szindserózsa hegynek juramészből ékes koronájához hasonló kicsücsörödött sziklaoszlopzatokban elég gyönyörködnivalót lel a szem; megrovandó az iszonyú erdőpusztítás, melyet nemcsak vágnak de le is égetnek. Itt kezdődnek a havasok; a főerdészeti hivatal Gyergyószentmiklóson van. Hollón túl van Tölgyes, harmincadi hivatalával és veszteglő intézetével. Azontúl Praesecár a határszélen, őrházával s fináncaival. Borszéknek van most már naponta közlekedő postája. Levegője esőzéskor zord. Kerekszék hegyén túl van néhány barlang, melynek ősi rázkódások folytán alakult vulkánszerű mélyedései a Dicerátok, Pleurotomáriák s Nerineákról ítélve, az itt fészkel óceán óriás nyomaira emlékeztetnek.
Nem sorolok többet elő; Borszék szép, hasznos s nekem, ki több idényt ott tölték, jót tett; s más kifogásom nincs is ellene, mint az, hogy tőle elválnom mindig nehéz volt. Ki bővebb ismeretet óhajt e fürdő minőségéről szerezni, vegye meg a híres dr. Meyer Ignác könyvét.

Csataghi

-- vissza