<<<<

 

Bevezetés

 

Fonyódról, a Balaton déli partján található településről szól ez a könyv.

A kettős hegy szigetként emelkedik ki a környező Nagyberek vizenyős rétvilágából. A település fekvése adja a csodálatos fonyódi panorámát, a kilátókból és a sétányokról nyílik a legteljesebb látvány a tóra és a Balaton-felvidékre.

Fonyód az őskortól kezdve lakott terület. Jelentős nyomot a rómaiak hagytak, később is a Várhegy a déli part egyik figyelő- és településhelye volt a népvándorlás kori népeknek egészen a IX-X. századig, amíg a honfoglaló magyarság meg nem jelent. Fonyód településről az első forrásadatot 1082-ből ismerjük, amikor Szent László király összeíró levele Funoldi néven említi.

A zsombékos, nádas, sásos mocsár közepén épült vár a XVI században Palonai Magyar Bálint védelme alatt egyike volt a fontos Balaton környéki végváraknak, mely 1575-ben került török kézre. A hódoltság idején a környék teljesen elnéptelenedett, az újranépesedés a XVIII. század közepére tehető. Megkezdődött a falu fejlődése, a szőlőhegyet megművelték és halászattal is foglalkoztak. Elkészült a déli vasútvonal 1861-ben, 1896-ban ide csatlakozott a kaposvári szárnyvonal, így a falu vasúti csomópont lett, majd 1898-ban megépült a kikötő is. Fonyód könnyen megközelíthetővé vált, egymás után alakultak a nyaralótelepek. A Várhegyen látható az 1894 után kiépült híres bélatelepi villasor, hangulatos, századfordulós épületekkel, amely kedvelt üdülőhellyé, nyári otthonná vált. Hírét miniszterek, fővárosi tisztségviselők, a magyar irodalom, a zene és a festészet számos nagyságának kötődése tette híressé. Fonyód az úri középosztály kedvelt nyaralóhelye lett.

Fonyód fejlődése folyamatos és gyors volt, 1905-ben önálló kis-, majd 1928-ban nagyközség lett, 1989-ben városi rangot kapott.

 

Ellentétben a szomszédos Balatonboglárral, ahol jobbára kereskedő, iparos réteg, Fonyódon inkább földműves népesség települt meg. Így, míg Bogláron jelentős számú zsidó lakosság élt[1], addig Fonyódon csak néhány családot tartunk számon, azonban a település jellegéből fakadóan a második világháború előtt a falu életében szervesen résztvevő néhány zsidó vagy zsidó származású embert, családot tudunk bemutatni, s bár nem mindegyikük lakta állandó jelleggel a községet, de jelenlétük, tevékenységük meghatározta és gazdagította a fürdőtelepet. Időrendi sorrendben szó esik az 1840-es években a Balatont télen halászó, a fonyódi vizeket kibérlő keszthelyi Bekk Salamonról; a földbirtokos és gyapjúkereskedő Wodianer Rudolfról; a szintén birtokos Basch családról; az előbb halászattal, később már ingatlankereskedéssel is foglalkozó, az 1800-as évek közepén a faluba betelepült Rosenberger Mihályról és fiáról, a szállodatulajdonos Simonról; a szintén jelentős földbirtokkal rendelkező, tószegi névvel nemességet kapott Freund családról; az 1919-ben a „fehérterror” áldozatául esett Tószegi-Freund Albertről és társairól. Az 1870-es években betelepült Sonnenschein család történetéről, amelynek a birkenaui haláltábort megjárt tagja idézi fel szomorú emlékeit. Végül, de nem utolsósorban a faluban lakó izraelitákról teszek említést, megidézve életüket és a holokausztot megelőző időszak történéseit.

A tanulmány kiemelten foglalkozik elsődleges forráskutatáson, levéltári iratok módszeres átnézésén és feldolgozásán alapuló munka után a Vészkorszak fonyódi történéseivel. A Somogy Megyei Levéltárban eltöltött kutatóórák eredményeképpen az 1940-es évek időszakának jellemző mozzanatai mind-mind jelen vannak a dolgozatban. Így olvashatunk az izraelita lakosság fokozatos kiszorításáról a mindennapok közéletéből (pl. képvielőtestületi tagság, kitiltás a strandról), a vagyontárgyak elkobzásáról (pl. kerékpár, rádió beszolgáltatása), a gettósítás után a lakó- és egyéb jellegű ingatlanok kiigényléséről (pl. szikvízüzem), és a szokásos megaláztatásokról. A tanulmány számtalan konkrét eset kapcsán mutatja be a fonyódi zsidóság Vészkorszakbeli történetét.

 

A fonyódi zsidóság története csak nagyon kis szelete a magyar izraeliták históriájának, de a könyv megjelenése hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre kevesebb fehér folt, feltáratlan és feldolgozatlan részlet maradjon a Vészkorszakra vonatkozó és az azt megelőző eseményeket illetően.


 

[1] A holokausztnak 168 boglári áldozatát tartják nyilván. In: Szili Ferenc 1994. 175-179. (Az irodalmi hivatkozásoknál az év utáni számok az oldalszámokat jelölik). – A zsidók létszáma Bogláron 1880: 213; 1900: 221; 1920: 280; 1930: 213;  1940: 170; 1944. ápr. 5.: 159. In: Boglárlelle : Tanulmányok. szerk. Laczkó András. Boglárlelle, 1988. 298.

 

<<<<